Közös kukoricacukor

A közönséges kukorica (Agrostemma githago) - szintén írva: "kukoricakagyló" és "kukoricakakács", és helyben egyszerűen "kukoricakockaként" ismert - az európai kukoricamezők vékony rózsaszín virága. A 19. században a búzatáblák nagyon gyakori gyomjának számoltak be, és magjait akaratlanul is beletették a betakarított búzamagba, majd a következő szezonban újból elvetették. Nagyon valószínű, hogy a 20. századig a legtöbb búza tartalmazott kukoricamagot.
Idegen fajként ma már a mérsékelt égövi világ számos részén jelen van, valószínűleg importált európai búzával hozva be. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok nagy részén, valamint Kanada egyes részein, Ausztrália és Új-Zéland egyes részein előfordul.
Európa olyan részein, mint például az Egyesült Királyság, az intenzív gépesített gazdálkodás veszélyezteti az üzemet, és ma már nem gyakori vagy helyi. Ez részben a gyomirtó szerek fokozott használatának tudható be, de valószínűleg sokkal inkább a mezőgazdaság változó szokásaihoz kapcsolódik, mivel a legtöbb búzát ősszel őszi búzaként vetik be, majd betakarítják, mielőtt a kukorica nem virágozna vagy vetne magot.
Mereven felálló növény, legfeljebb 1 méter magas és finom szőrszálakkal borított. Néhány ágának mindegyikén egyetlen mély rózsaszín vagy lila virág van. A virágok illatmentesek, átmérőjük 25-50 mm, a nyári hónapokban - májustól szeptemberig az északi féltekén, novembertől márciusig a déli féltekén - teremnek.
Minden szirom 2 vagy 3 folytonos fekete vonalat tartalmaz. Az öt keskeny hegyes csészelevél meghaladja a szirmait, és az aljához csatlakozva 10 bordával ellátott merev csövet alkot. A levelek halványzöld színűek, egymással szemben vannak, keskenyen lándzsás alakúak, a szárhoz közel felállóak és 45–145 mm hosszúak. A magokat sok magos kapszulában állítják elő. Megtalálható mezőkön, útszéleken, vasútvonalakon, hulladékhelyeken és más zavart területeken.